3. fontos megfigyelés a lokális marketing területéről 2017-ben

Google Cégem, lokális marketing tendenciák 2017.

Két éve vizsgálom a lokális marketing területét. Számos változás volt megfigyelhető a 2017-es évben. Pontosan ez adta az ötletet, hogy bemutassak hármat ezek közül.


google_cegem_regisztracio.jpg

1. Helyi idegenvezető program térnyerése

2015. előtt nagyon kevesen véleményezték a cégeket (képpel, szöveggel, csillaggal) a Google Térképen. A helyi idegenvezető program bevezetésével minden megváltozott. Az emberek az értékeléseikért pontokat kapnak, amelyek segítségével különböző szinteket tudnak elérni. 2016-ban 5. szint volt az elérhető (1000 pont elegendő volt), az idei évben  már 10. szint van, ami 100 000 pont elérésével kaphatunk meg. A bevezetett motivációs rendszernek köszönhetően nagyon megnőtt a véleményezési kedv az emberek körében.


2. Még mindig nem figyelnek a cégek a vevőik véleményére a Google Térképen.

Számos kutatást végeztem a Google térképen az elmúlt két esztendőben. Különböző szektorokat (étterem, szálloda, fogászat, autószalon stb.) vizsgáltam. Sajnos az eredmények nem igazán mondhatók jónak. A legtöbb vállalkozásnak fogalma sincs arról, hogy véleményt formáltak meg róluk az emberek. Néhány érdekes adat. 100. budapesti étteremből összesen 8 reagált a vevői véleményekre a Google Térképen. 100. Magyarországon megtalálható szállodából (3,4,5 csillag) mindösszesen 18. reagált a vendégek véleményére. Az általam vizsgált többi szektorban sem jobb a helyzet. Véleményem szerint, hosszútávon érdemes lesz ezzel a jelenséggel foglalkozni, mert nagyon sok vásárló elpártolhat tőlünk, ha nem vesszük figyelembe a véleményüket.

3. A Google Cégem fiók birtoklásának aránya javuló tendenciát mutat

A 2016-os évben a vállalkozások többségére az volt jellemző. hogy nem birtokolta saját oldalát a Google térképen (ennek hiányában, bárki átírhatja a cég adatait) vagy nem is volt jelen ezen a platformon. Az idei évben jelentős elmozdulás látszik. A cégek komolyan veszik, hogy a Google Cégem fiók elkészítésével, jelentős eredményeket tudnak elérni. Íme egy jó példa, hogy egy helyi vállalkozásnál a fiók elkészítése után, milyen eredmények születtek. A Google Térképen történő megjelenés egyharmadával növelte a vállalkozás láthatóságát. Ráadásul a lokális seo eszközök bevezetésével a weboldalra történő látogatás száma is jelentősen emelkedett.

gumi_depo.jpg

Véleményem szerint a 2018-as év a lokális marketing térnyerését hozza el. Amerikában ez a tendencia már nagyon szépen megfigyelhető. Hazánkban a gyakorlatból látjuk, hogy azok a helyi vállalkozások, akik időben elkezdték ennek a területnek az alkalmazását versenyelőnyre tettek szert versenytársaikkal szemben.

 Kondor Albert  www.lokalitas.hu