Lokális marketing, Lokális Seo, Google Cégem

2020\09\10

Hogyan szabályos a biztonsági kamera használata egy boltban?

Íránymutatás a kisvállalkozások számára a törvényes kamerás megfigyelésről

A lokalitas.hu csapata egyre több megkeresést kap üzlethelyiségek tulajdonosaitól, hogy miként lehet a boltban kamerás megfigyelést végezni. Többek a helyi idegenvezetők által az üzletben készített fotók és videók miatt aggódnak, mások az üzlet értékei végett. Mi ebben a témában kevésbé vagyunk járatosak, ezért kértük meg az MNS Védelem Kft. ügyvezetőjét, Kálló Tamást, hogy segítsen nekünk ebben a témában eligazodni. Most az ő írását olvashatjátok.


A kamerás megfigyelés ma már egy teljesen kézenfekvő, hatékony és széles körben elterjedt megoldás értékeink védelmére. Ezért hát bármerre járunk boltokban, benzinkutakon, vendéglátóhelyeken, vagy forgalmas közterületeken, kamerák figyelnek minket. Jobbára már észre sem vesszük, oda sem figyelünk rájuk. De az adatvédelmi jogszabályok betartása, adatkezelési tájékoztató készítése kötelező mindenhol, ahol személyes adatokat kezelnek. Nem kivétel ez alól azok a kisvállalkozások sem, akik a saját üzletüket kamerázták be az értékeik védelme érdekében. Ezért a vállalkozások vezetőinek jól felfogott érdeke is indokolja, hogy tisztában legyen a törvényes működés feltételeiről.

bolt.jpg

 Miért szükséges kamera egy üzletbe?

A kisvállalkozások nem engedhetik meg maguknak a multikkal szemben, hogy vagyonőr vigyázzon az értékikre, ezért más lehetőség hiányában kamerarendszert alkalmaznak.

Az értékek vonzzák a bűnözőket. Tökéletes védelem nincs, ugyanakkor a megfelelő, korszerű megoldások alkalmazása annyira megnehezíti a hívatlan vendégek bejutását, hogy gyakran elállnak tervüktől. A biztonsági kamera megléte már önmagában is jelentős visszatartó erőt jelent.

Első gondolatra minden embernek a lopások megelőzése és kiszűrése jutna az eszébe, de a kamerák legfontosabb feladata a leltárhiány csökkentése, amibe persze a lopások is bele tartoznak, de sajnos minden kereskedő tudja, hogy az ismeretlen eredetű leltárhiány igen jelentős részét (nemzetközi felmérések szerint a 70-75%-át) belső elkövetők, azaz a munkatársak, valamint a folyamatokban rejlő hiányosságok, hézagok okozzák.

A legtöbb üzlettulajdonos kizárólag a külső elkövetőkre koncentrál, de a keletkező leltárhiány csupán töredékét képes megakadályozni, illetve felderíteni. Ezért is fontos, hogy a rendszer kialakításánál szakértől segítségét kérjék.

Hogyan válasszunk kamrákat?

Egy általánosan megindított kamera telepítésnek úgy kell elindulnia, hogy pontosan tudjuk, mit is szeretnénk megfigyelni. Mivel a tér adottságai már léteznek, nem kell mást tennünk, mint kijelölni a tér azon szeletét, amit kamerával szeretnénk figyeltetni. Ha tudjuk, hogy melyik két pont közötti területre vagyunk kíváncsiak, már kereshetjük is hozzá a kamerákat….

A kamerák minősége egyre jobb, ma már csak digitális típusokról van szó, amelyek akár arcfelismerő funkcióval is rendelkezhetnek, de használhatjuk forgalom számolásra is a rendszerünket, ha ilyen jellegű statisztikai adatokra is kíváncsiak vagyunk.  A kamerák érzékenysége és extrái szerint nagyon komoly választékból válogathatunk, Sőt legtöbbjük általában valódi távfelügyelettel rendelkezik, azaz internettel, telefonnal rá tudunk nézni otthonunkra, mi is történik ott.

A kamerarendszerek két lényeges eleme a kamera és a rögzítő egység. Nem csak a felhasználók, de a telepítők is gyakran hibáznak ezen eszközök jó kiválasztása során. Hiába vesz igen magas felbontású kamerákat, ha ezeket egy gyengébb rögzítési paraméterekkel rendelkező rögzítőhöz kapcsolja. Éppen ezért szükséges a kamerák látószöge, fényigénye, zajszűrése és egyéb igen fontos paraméterén túl a rögzítő egységek között is komoly különbséget kell tenni.

 kamera2.jpg

 Mit mond a törvény a kamerahasználatról?

A biztonsági kamerák működtetése is személyes adatok kezelésével jár, így ilyen tevékenységet a mindenkori adatvédelmi szabályok megtartása mellett lehet csak végezni.

Kamerás megfigyelésnél nem csak a betérő látogatót, de az ott dolgozó munkatársakról is felvétel készül, ezért nem csak az adatvédelmi de a Munka Törvénykénkben leírt szabályoknak is meg kell felelnünk. Az MT kötelezettségként írja elő a munkavállaló számára, hogy a munkáltató rendelkezésére álljon munkaideje alatt, és munkáját az elvárható szakértelemmel és gondossággal végezze. Ennek betartása érdekében a törvény lehetővé teszi, hogy a munkáltató a munkavállalót a munkaviszonnyal összefüggő magatartása körében ellenőrizze, mely szükségszerűen maga után vonja a személyes adatok kezelését is, ahogyan a NAIH is fogalmaz.

Mikor tekinthető jogszerűnek a munkavállaló ellenőrzése?

Mindezek alapján a munkáltatói ellenőrzés akkor tekinthető jogszerűek, amennyiben az a munkaviszony rendeltetésével közvetlenül összefüggő okból feltétlenül szükséges. Fontos, hogy az alkalmazott eszközök, módszerek nem járhatnak az emberi méltóság megsértésével és a munkavállaló magánélete nem ellenőrizhető. Ennek megfelelően öltözőkben, zuhanyzókban és mellékhelyiségben nem alkalmazható megfigyelő eszköz. A munkáltatónak az alkalmazott eszközökkel kapcsolatos részletszabályokat belső szabályzatban kell egyértelműen és részletesen meghatároznia, és a munkavállalót előzetesen tájékoztatnia kell az adatkezelés lényeges követelményeiről.

Betérő látogatók tájékoztatása

A betérő vevők, vagy látogatók tájékoztatása nem csak azért szükséges, hogy megfeleljünk az adatvédelmi törvénynek, hanem az ügyfeleink megnyugtatására is szolgál. Fontos, hogy lássák, itt tiszteletben tartják a jogaikat. A bejáratnál egy jól látható helyre kamerával ábrázolt piktogramos matricát kell helyezni (ezzel távol lehet tartani a helyi idegenvezetőket), illetve az üzletben pedig egy legalább A4-es méretű Adatkezelési Tájékoztató táblát, amelyből kiderül hogyan és milyen körülmények között működtetjük a kamerákat.

 A megfelelő tájékoztatás

Az adatvédelmi törvény a legnagyobb hangsúlyt az érintettek megfelelő tájékoztatására helyezi. A betérő látogatók, az alkalmazottaknak tudatában kell lenniük, hogy milyen jogaik és lehetőségeik vannak.

Az adatvédelmi rendelet alapján az érintettek főbb jogai a következők:

  • a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférés;
  • azok helyesbítése;
  • törlése („az elfeledtetéshez való jog”);
  • kezelésének korlátozása;
  • a profilalkotás és az automatizált adatkezelésen elleni tiltakozás;
  • az adathordozhatósághoz való jog.

 

Jogos érdek

 Ahogyan minden adatkezelésnél, a kamerák esetében is kizárólag megfelelő jogalap megléte esetén lesz jogszerű az adatkezelés. A kamerás megfigyelés esetében a 6. cikk (1) bekezdés f) pontja, azaz jogos érdeken alapul ez a típusú adatkezelés, de valóban jogos érdeküknek kell fennállnia, tehát nem lehet valamilyen fikcióra vagy vélelmezett érdekre hivatkozni. Az üzletekben egyértelműen a vagyonvédelem, értékein óvása a cél.

Mint látható, rendkívül sok mindennek kell megfelelni ahhoz, hogy kamerarendszert üzemeltessünk. Teljesen mindegy hogy a rendszer egy vagy harminc kamerából áll, a szabályokon ez nem változtat. Ahhoz, hogy eleget tegyünk a GDPR követelményeinek, célszerű adatvédelmi szabályzatot készíteni, hogy az üzemeltetésről minden lényeges körülmény dokumentálásra kerüljön. Sok helyen lehet kapni 4 vagy 5 oldalas mintákat erre vonatkozóan, de ezek az anyagok nagyon felületes és sokszor idejemúlt információkat tartalmaznak.

Hogyan üzemeltessünk törvényesen kamerarendszert az üzletünkben?

Mindenképpen szükségesnek tartom szakember segítségét kérni. Ahogyan szerelőt hívunk, ha elromlik a mosógépünk, és az autónkat is szervizbe visszük, ha rendellenességet észlelünk, úgy az adatvédelem is szakértelmet igényel. Tévhit, hogy ilyen szabályzatokat több százezer forintért készítenek el jogászok, ezért meg sem próbálnak utánajárni a lehetőségeknek, mondván erre nincs pénzük, pedig ennek a töredékéért is van segítség.

Reméljük, hogy a szakember által írtak segítséget tudnak nyújtani, abban, hogy az üzletben történő kamerás megfigyelés esetén mire érdemes odafigyelni. Annak, akiknek további kérdése lenne, javasoljuk, hogy írjon az MNS Védelem Kft. csapatának:  https://orszemprogram.hu/kapcsolat/

kamera.jpg

Fontos kiegészítés a helyi idegenvezetők és a bolt tulajdonosok részére.

Úgy gondoltam, hogy a cikk végére ezt a kis részt beillesztem, mert sok esetben látom, hogy a Google Local guide program keretén belül számos olyan dolgot is megengednek maguknak a helyi idegenvezetők egy üzletben, ami a törvényi előírásoknak nem felel meg. Jómagam mikor elbeszélgetem Kálló Tamással rádöbbentem, hogy a helyi idegenvezető tevékenység, amit sok esetben képviselek, nagy odafigyelést igényel adatvédelmi szempontból. Jómagam, ha fotózom egy üzletben, engedélyt szoktam kérni. Így megfelelek a törvényi előírásoknak. Idén a Google is beemelte a szabályzatába, hogy kizárólag csak akkor lehet fotózni egy üzletben, ha a tulajdonosi engedéllyel rendelkezünk. Abban az esetben, ha ez nem történik meg és a tiltó tábla kint van a bejárati ajtón, akkor a helyhez feltöltött fotó eltávolítását kérelmezheti a fiók tulajdonosa. Úgy gondolom, hogy a cikkben elhangzottak alapján a biztonsági kamerás megfigyelés a bűnözés mellett az illegális fotó és videó készítést is képes visszaszorítani a jövőben.

 

Kondor Albert
lolakitas.hu
9. szintű helyi idegenvezető

 

 

 

 

2020\05\08

A COVID - 19 korlátozások a Google Cégem fiókban

A COVID 19 hatása a Google Cégem fiókokra

Az elmúlt két hónapban napi szinten csörgött a telefonom. A vonal végén elkeseredett vállalkozók panaszkodtak a Google Cégem fiók hibás működése miatt. Mindenkit sikerült megnyugtatni, hogy a hiba nem csak az ő fiókjukat érinti, hanem a világ összes fiókját a Covid 19 korlátozások miatt. Az elkövetkezendő néhány sorban leírom, hogy milyen korlátozásokat vezetett be a  Google munkatársai védelmében!

 lokalis_marketingu.png

Egy kis visszatekintés az elmúlt két hónapra

2020. februárjában Magyarországon a Google Cégem fiókok és a vállalkozások jelentős része még működött a napi rutin szerint. Márciusban korlátozások léptek életbe (jogosan), amely a legtöbb szektort padlóra küldte. A turizmusban tevékenykedő vállalkozások (pl: utazási irodák, szállodák, éttermek, egyéb szállásadók) kivételesen nagy ütést kaptak. Íme az egyik turizmusban tevékenykedő vállalkozás Google Térképen történő megjelenésének alakulása (sajnos minden egyes Google Cégem statisztika ezt mutatja ebben a szektorban).

 covid.jpg

 A világon bevezetett korlátozásokra a Google is lépett és a Google Cégem fiókok bizonyos funkcióit leállította (azokat érintette, amelynek ellenőrzése élő munkaerőt igényel). A fiókokban megjelent az alábbi üzenet.

 google.png

 Melyik Google Cégem funkciókat érintette a korlátozás?

A már meglévő fiókoknál az alábbi tevékenységek kerültek korlátozásra.

  • vélemények írása (nem jelennek meg a vélemények a fiókokban)
  • az információs panelen lévő adatok módosítása (NAP: név, cím , telefonszám)
  • a weboldal linkjének módosítása
  • a rövidített nevek változtatása
  • a fotók, videók feltöltése (azoknál a fiókoknál vehető észre, ahol nincs folyamatosan kezelve a fiók)
  • kérdések és válaszok részt a Google Térkép boxban
  • a Google Cégem support sem működik

 

Melyik Google Cégem funkciókat nem érintette a korlátozás?

Az alábbi funkciók tökéletesen működnek most is a Google My Business fiókban. 

  • bejegyzés (külön Covid – 19 hír is bekerült ebbe a részbe)
  • attribútumok
  • a vállalkozás leírása
  • üzenet küldés (nálam 3 vállalkozásnál ez napi szinten működik)
  • üzlet zárva-és nyitva tartása

 Az elmúlt időszakban tapasztaltam, hogy új fiókot létrehozni és optimalizálni most igazán nehéz. Minden módosítás ”felülvizsgálat alatt” üzenetet hoz magával.

 

Fény az út végén
2020.április közepe óta a legtöbb vállalkozás Google Analytics fiókjában ez a jelenség figyelhető meg (sajnos a turisztikai szektorban ez kevésbé igaz).

kep_3.jpg

Egyre többen nézelődnek és érdeklődnek a boltok weboldalain. Akik a 8-15 órás nyitva tartás mellett döntöttek, azoknak árbevétele is keletkezett. Ennek a két hónapos időszaknak a ”nyertesei” az általam látott és képviselt cégek esetében a számítógépes vállalkozások, tisztítószereket forgalmazó vállalkozások, élelmiszeripari vállalkozások, gyógyszert és étrendkiegészítő terméket forgalmazó vállalkozások, logisztikai és futárcégek (biztosan van más terület is). Valószínűsíthető, hogy a korlátozások visszavonásával a Google Cégem fiókok és a hozzá tartozó support is újra régi megszokott formájában fog működni.

Vigyázzunk egymásra és szeretteinkre!
Kondor Albert
lokalitas.hu

 

Google Cégem Google Cégem korlátozás Google My Business Covid -19

2019\11\08

3 hiba, amiért a vállalkozásod Google Cégem fiókja büntetést kaphat

A Google az elmúlt három esztendőben egyre nagyobb hangsúlyt fektet a Google Cégem rendszerének fejlesztésére és ellenőrzésére.  2019. április 2 a Google + megszűnése óta ez a kijelentés hatványozottabban igaz. Talán ennek a ténynek is köszönhető, hogy egyre több vállalkozás keres meg, hogy segítsek, mert a Google Cégem fiókjuk valamilyen oknál fogva felfüggesztésre került vagy a fiók igazolásának megszüntetésével végződött. Az elmúlt időszak hibáit megvizsgálva írok le most három okot, ami a fentebb említett büntetésekhez vezettek.

 cegem.png
Többszörös címváltoztatás rövid időn belül a Google cégem fiókban

Az egyik igazán jelentős hiba, amikor egy vállalkozás rövid időn belül többször megváltoztatja a címét. Sajnos, ezt a Google úgy érzékeli, hogy valaki trükközni próbál és azonnal megszünteti a fiók igazolását. Ebből lehetnek később Google Cégem fiók problémák, ezért törekedni kell a fiók minél hamarabb történő újra aktiválásra.  Az aktiválás elvétele a jobbik eset, mert, ha felfüggesztik a fiókot, akkor nem sok esélyünk lesz, hogy azt újra használni tudjuk.

Több Google Cégem fiók igazolása ugyanazzal a telefonszámmal

Napjainkban szinte már nem is engedi meg ezt a Google. Vannak olyan esetek, amikor láthatunk azonos brand név alatt fiókokat egymástól eltérő telephellyel, de mégis azonos telefonszámmal. Ennek az az oka, hogy ők egy teljesen más menedzselési fióktechnikát használnak a Google Cégem rendszerén belül. Azoknak a vállalkozásoknak, akiknek a múltban sikerült több helyet is azonos telefonszámmal regisztrálni, figyeljenek rá, hogy ha a fiókjuk felfüggesztésre kerül, akkor valószínűleg ez az ok áll a háttérben.

 A vállalkozás nem jogosult a Google Cégem fiók használatára

Bizonyos esetekben a Google nem engedélyezi a Google Cégem fiók használatát. Az irányelveket a Google Cégem súgójában mindenki megtekintheti. Ezek közül én most egyet emelnék ki.

Azon típusú hirdetők, akik eladó vagy kiadó ingatlanokat (pl: nyaralókat, bemutatóházakat, üres házakat) próbálnak értékesíteni, nem jogosultak a Google Cégem vállalkozások adatlapra. Ez alól kivételt képeznek az értékesítési és lízingirodák.  Ki nem jogosult méga Google fiók adatlapra? Bővebben itt, a Google Cégem súgójában tudsz tájékozódni.

 

Rövid összegzésként annyit tanácsolok a vállalkozásoknak, hogy a regisztráció során mindig figyelmesen töltsék ki a NAP (vállalkozás neve, címe, telefonszáma) adatokat és ha, esetlegesen költözik a cég, akkor előbb a weboldalon módosítsák az adatokat és csak utána a Google Cégem fiókban!

Kondor Albert
Alapító és stratégiai vezető
lokalitas.hu

Google Cégem Google Cégem fiók Google Cégem regisztráció Google Cégem hibák

2018\06\05

Hogyan használd a Google Térképet konkurenciakutatásra?


A konkurenciakutatásra a digitális tér számos eszközt és lehetőséget kínál. A legtöbb vállalkozásnál ez kimerül a versenytársak weboldalának megtekintésében. Jómagam egy komplex, nyolc lépcsős stratégiai rendszert fejlesztettem az elmúlt két évben, amelynek az ötödik lépcsője a konkurenciakutatás. Ezen belül található meg a Google Térkép kutatás.

google_terkep_konkurenciakutatas.jpg

Milyen adatokra tudunk szert tenni a Google Térkép kutatás segítségével?

 

  • Megvizsgálhatod egy adott településen (város, község, falu stb.) a konkurens vállalkozások számát

  • Szállások esetében a versenytársak által megadott árakról  egyszerűen tudsz információt gyűjteni

  • Megnézheted, hogy a Google Cégem fiókját birtokolja-e a versenytársad (lokális marketing és Local Seo szempontból nagyon fontos)

  • Üzletek esetében a mobiljelek alapján láthatod a versenytársaid látogatói forgalmát

  • Megvizsgálhatod a konkurens vállalkozások nyitvatartási idejét

  • Megnézheted a konkurens vállalkozására leadott vélemények számát (Local Seo szempontból fontos)

  • Elolvashatod a vásárlók által írt véleményeket, ami érdekes tájékoztatást nyújthat a konkurens vállalkozás termékeiről, szolgáltatásiról

  • Megnézheted, hogy a versenytársad válaszol-e a véleményekre vagy sem (Local Seo szempontjából fontos)

  • Szemügyre veheted, hogy a Kérdések és Válaszok résznél az emberek tettek-e fel kérdést a cégnek vagy sem. Ha igen, akkor milyen jellegű kérdést kaptak és azt ők vagy a Google Térkép közössége válaszolta meg

A konkurenciakutatás egy összetett folyamat. Számos területe van. Jómagam a gyakorlatban hét összetevőt vizsgálok meg, mielőtt egy átfogó képet kapok a versenytársakról és azok lépéseiről. A Google Térkép kutatás a hét összetevő egyike. Hasznos és nagyon sok használható információt tartalmaz. Ha szeretnél erről bővebben  olvasni, akkor látogass el ide: http://www.lokalitas.hu/tudastar/5-lokalis-marketing-google-terkep-kutatas
vagy gyere el az őszi webshopunkra, ahol a gyakorlatban megmutatjuk ezt az eszközt teljes egészében.
Workshop információ: http://lokalitas.hu/ismerdmeg/#helyszin

(Kondor Albert)

 

 

 

 

konkurenciakutatás Google Térkép Local Seo

2018\04\05

Google Cégem fiók (5.tipikus hiba)

Google Cégem  fiók

Az elmúlt két évben számos vállalkozásnak hoztam létre a Google Cégem fiókját. Jó néhányat kezelek ezek közül a mai napig. Az itt tapasztaltak alapján állítottam fel egy 5 pontos hibalistát, amit a vállalkozások többsége elkövet.  Az elkövetkezendő néhány mondatban ezeket mutatom be neked kedves olvasó.

google_cegem_fiok.jpg

 

 Google Cégem fiók igazolás nem valósul meg

A legtöbb esetben apró figyelmetlenség miatt nem kapja meg az igénylő a Google Cégem fiók igazoló kódját.

Tipp: Mikor egy Google cégem fiókot létrehozol, midig add meg pontosan az alábbi adatokat:

  • Cég neve
  • Cég címe
  • Cég telefonszáma
  • Cég weboldala (ha nincs, akkor készíts díjmentesen a Google cégem fiókon belül)

Ha ezeket jól kitöltöd, akkor 90%  esélye van, hogy megérkezzen az igazoló kód levelezőlapon, emailen, telefonon vagy sms-ben.

Google Cégem fiók fotó kategória

A gyakorlatban látom, hogy a cégek három-négy fotót feltesznek a Google Cégem fiókba (általában beltéri és kültéri) és ezzel be is fejezték a képfeltöltést. Ez hiba, mert a Google figyeli az új tartalmakat és ha nem frissítjük, akkor oldalunkat kevésbe helyezi előtérbe.
TIpp: Minden kategóriába legalább három képet helyezz el és tölts fel újakat rendszeresen.

 Google Cégem fiók statisztika

A cégek nagy része nem igazán ismeri ezt a részét a Google Cégem fióknak. Akik ismerik, azok is keveset használják. Úgy gondolom, hogy ez súlyos hiba. Miért érdemes használni?

Tipp: A statisztika segítségével jól láthatóak az alábbi adatok:

  • Mennyien kerestek rá a vállalkozásunkra közvetlenül
  • Hány ember talált rá a vállalkozásunkra
  • Mennyien láttak az adatlapunkat a keresésben
  • Mennyien láttak az adatlapunkat a térképen
  • Honnan terveztek hozzánk útvonalat
  • Mennyien hívták vállalkozásunkat
  • és még legalább nyolc különböző adatot kaphatunk meg

  Google Cégem vélemények

A vállalkozások nagy része nem válaszol a véleményekre, bármely iparágat vizsgáltam eddig. A vizsgálatok eredményeiről itt tudsz bővebben olvasni: fogászat, autószalonok, szállodák-éttermek

Tipp: Minden véleményre érdemes válaszolni (negatív, pozitív egyaránt), mert a Google figyelemmel kíséri ezt a tevékenységünket is.

 Google Cégem bejegyzés

A Google Cégem bejegyzést az általam vizsgált 100 cégből mindösszesen 9 használta. Sajnálatos, hogy a vállalkozások nagy része nem alkalmazza  ezt a díjmentes reklámozási lehetőséget.

Tipp: Rövid, figyelemfelkeltő bejegyzést hozz létre egy minőségi fotóval. A weboldaladra mutató kivezető linket ne felejtsd elrejteni a gomb alá!

 Az itt bemutatott 5 hiba valamelyikét, a cégek 75%-a elköveti. Abban az esetben, ha megfogadod az itt felsorolt tippeket, akkor nagyobb eséllyel fogsz jól szerepelni Google Cégem fiókoddal a Google Térképen.

Kondor Albert
lokalitas.hu
strategiaimarketing.blogspot.com

Google Cégem Google Cégem vélemények Google Cégem fiók bejegyzés Google Cégem fiók fotó Google cégem fiók igazolás

2018\01\10

Google Cégem fiók képek: Milyen fotókat érdemes feltölteni?

Az elmúlt két évben számos ügyfélnek segítettem a Google Cégem fiókját elkészíteni, optimalizálni a lokális marketing részeként. Az itt tapasztaltak alapján azt látom, hogy a fotókra nem igazán fektetnek nagy hangsúlyt a vállalkozások (partnereim 82%-a nem tartotta fontosnak). Pontosan ez adta az ötlete, hogy néhány sorban írjak erről a témáról.

 google_cegem.jpg

 

Google Cégem fiók fotókategória

Mikor egy vállalkozás optimalizálja a Google My Business fiókját, lehetősége nyílik különböző képeket feltölteni az alábbi kategóriákba:

  • Profil
  • Borító
  • Kültéri
  • Beltéri
  • 360
  • Identitás
  • Munkában
  • Csapat

A gyakorlatban látom, hogy a legtöbb esetben a profilfotó, borítófotó feltöltésre kerül, esetleg még egy beltéri és kültéri is, de a többi üres marad. Véleményem szerint ezen érdemes változtatni a fiók megfelelő optimalizálása miatt.

Tipp: A Google Cégem fiók fénykép résznél minden egyes kategóriába tölts fel legalább egy fotót! A 360 fokos kép elkészítéséhez a díjmentes streetwiev appilkációt javaslom, amit innen tudsz letölteni.

 kondor_albert_helyi_idegenvezeto.jpg

Milyen képeket tegyek fel?

Az elmúlt időszakban több mint 2000 képet töltöttem fel a helyi idegenvezető program keretén belül (nagyon sok boltot, helyet látogattam meg) a Google Térképre. Teszteltem, hogy milyen típusú fotókat néznek meg az emberek leginkább. Felállítottam egy rangsort.

 

  • Külső fotók, egyedi különlegességet bemutató fotók
  • Beltéri fotók, 360 fokos fotók
  • Termék fotók
  • Csapat, munkában fotók

 

Ezek alapján szeretnék javasolni egy szakmai fogást, amivel követheted, hogy milyen fotókat néznek meg a látogatók a Google Térképen, mikor az oldaladat megtekintik.

Tipp: Tölts fel egyedi fotókat a vállalkozásodhoz véleményként a Google Térképre, mert így sokkal nagyobb nézettséget tudsz elérni, ráadásul nyomon követheted a képek megnézésének számát is.

 Összegezve

A Google Cégem fiók optimalizálásához elengedhetetlen a fotókategóriákhoz legalább egy fotót feltöltése. Készíts olyan egyedi fotókat (termék, kültéri, beltéri), amelyeket vélemény formájában posztolsz ki a Google Térképre. Ezen két lépés segítségével nagyban segítheted céged lokális online marketing tevékenységének sikerét.


A témához kapcsolódó videót, itt találsz: https://www.youtube.com/watch?v=FM-C17Y-dig

Kondor Albert lokalitas.hu

 

lokális marketing Google Térkép Google Cégem képek Lokális online marketing Kondor Albert

2017\12\14

Google Térkép: Hogyan működik a helyi idegenvezető program?

Google Térkép: Hogyan működik a helyi idegenvezető program?

2017 októberében tehetősebb barátaim elhatározták, hogy elmennek nyaralni a télben. Összegyűjtötték a nívósabb utazási irodák katalógusait, hogy kiválasszák az utazásuk helyszínét. Találtak egy meseszerűnek tűnő Karib tengeri utat, ami fejenként 500 000 Ft-ba került volna. Barátaim jól ismernek és tudják, hogy sokat foglalkozom a Google Térképpel, ezért kikérték a véleményemet. Jómagam annyit javasoltam, hogy a szállodát, környezetet és a mások által feltöltött videókat, képeket és értékeléseket megtekintve döntsenek. Végül más úticélt választottak.

google_terkep.jpg

Miért történt mindez? Hogyan tudta megváltoztatni a Google Térképnél található vélemények sokasága a döntést? A válasz a helyi idegenvezető program térnyerésével magyarázható!

Mi a helyi idegenvezető program?  Hogyan működik?

A Google Térképen már régóta lehet értékelni szövegesen, képekkel, csillagokkal. Az embereket nem igazán motiválta semmi 2015 -ig, hogy ezt rendszeresen megtegyék.  Két évvel ezelőtt azonban történt egy nagy változás, ami ezt az egészet a feje tetejére állította. Elindult a helyi idegenvezető program.

Bárki a tagja lehet, aki értékeli a Google Térképen az általa meglátogatott helyet. Pontokat kap ezekért, amivel különböző szinteket tud elérni, amivel jogosulttá válik különböző Google szolgáltatások tesztelésére ( tavaly 1 TB tárhelyet kaptunk a felhőben).

Miért kaphatunk pontokat és mennyit?

helyi_idegenvezeto_program.jpg

Milyen szinteket tudunk elérni?

 helyi_idegenvezeto_progra_a_google_terkepen.jpg

Az elmúlt két év gyakorlati tapasztalata, hogy ez a rendszer meghozta az emberek véleményalkotó kedvét. Ennek köszönhetően számos iparágban (autószalon, étterem, szállodák, fogászatok stb.) megnövekedett az értékelések száma, amit a hazai vállalkozások, sajnos nem igazán figyelnek. Hosszú távon ez súlyos problémákhoz vezethet, amit az írás elején bemutatott rövid esettanulmány is igazol.

Véleményem szerint a Google Térkép egy nagyon erős közösségi platformmá nőtte ki magát az elmúlt két évben. Érdemes lesz rá figyelni, mert az ottani vélemények képesek lesznek egy vállalkozást asikerre vagy kudarcra ítélni!

UPDATE 2019. november 7.: A helyi idegenvezetők által készített fotók és megformált vélemények egyre erősebb hatást gyakorolnak a többi emberre. Véleményem szerint ez egy igazán fontos szempont (én is a 9. szintemmel napi szinten töltök fel képet és adok véleményt). Talán ezért is fordul elő, hogy olyan fotók is felkerülnek egy Google Cégem fiókba, ami nem odaillő (ha valaki belép ebbe a rendszerbe tegye azt felelősséggel). Sajnos a negatív fotók elég sokat tudnak ártani egy cég hírnevének. Pontosan ezért Updatelem ezt a cikket.


Egy kis segítség azoknak a vállalkozásoknak, akik korrekten próbálják kielégíteni a vásárlók igényeit!
Hogyan lehet ezeket a fotókat töröltetni? Miként lehet megakadályozni, hogy a vállalkozások üzletében képek készüljenek? Olvassátok el cikkemet a témába:  Készíthet fotót egy helyi idegenvezető (Local Guide) az üzletünkben engedély nélkül".  A pontos törvényi előírások miatt egy adatvédelmi szakembert (Kálló Tamás MNS védelem Kft.) is megkértem, hogy szakmai  tanácsokkal legyen segítségemre a cikk megírásában.

Összegzés
Véleményem szerint a helyi idegenvezető program egy igazán jó és használható platform. Jómagam is tagja vagyok de ezt felelősséggel teszem. A vállalkozásoknak a valós véleményeddel és fotóiddal segíteni tudsz, hogy még hatékonyabbak legyenek. 

Google Térkép Helyi idegenvezető program Helyi idegenvezető Google Cégem vélemények Google Cégem fiók

2017\11\28

3. fontos megfigyelés a lokális marketing területéről 2017-ben

Google Cégem, lokális marketing tendenciák 2017.

Két éve vizsgálom a lokális marketing területét. Számos változás volt megfigyelhető a 2017-es évben. Pontosan ez adta az ötletet, hogy bemutassak hármat ezek közül.


google_cegem_regisztracio.jpg

1. Helyi idegenvezető program térnyerése

2015. előtt nagyon kevesen véleményezték a cégeket (képpel, szöveggel, csillaggal) a Google Térképen. A helyi idegenvezető program bevezetésével minden megváltozott. Az emberek az értékeléseikért pontokat kapnak, amelyek segítségével különböző szinteket tudnak elérni. 2016-ban 5. szint volt az elérhető (1000 pont elegendő volt), az idei évben  már 10. szint van, ami 100 000 pont elérésével kaphatunk meg. A bevezetett motivációs rendszernek köszönhetően nagyon megnőtt a véleményezési kedv az emberek körében.


2. Még mindig nem figyelnek a cégek a vevőik véleményére a Google Térképen.

Számos kutatást végeztem a Google térképen az elmúlt két esztendőben. Különböző szektorokat (étterem, szálloda, fogászat, autószalon stb.) vizsgáltam. Sajnos az eredmények nem igazán mondhatók jónak. A legtöbb vállalkozásnak fogalma sincs arról, hogy véleményt formáltak meg róluk az emberek. Néhány érdekes adat. 100. budapesti étteremből összesen 8 reagált a vevői véleményekre a Google Térképen. 100. Magyarországon megtalálható szállodából (3,4,5 csillag) mindösszesen 18. reagált a vendégek véleményére. Az általam vizsgált többi szektorban sem jobb a helyzet. Véleményem szerint, hosszútávon érdemes lesz ezzel a jelenséggel foglalkozni, mert nagyon sok vásárló elpártolhat tőlünk, ha nem vesszük figyelembe a véleményüket.

3. A Google Cégem fiók birtoklásának aránya javuló tendenciát mutat

A 2016-os évben a vállalkozások többségére az volt jellemző. hogy nem birtokolta saját oldalát a Google térképen (ennek hiányában, bárki átírhatja a cég adatait) vagy nem is volt jelen ezen a platformon. Az idei évben jelentős elmozdulás látszik. A cégek komolyan veszik, hogy a Google Cégem fiók elkészítésével, jelentős eredményeket tudnak elérni. Íme egy jó példa, hogy egy helyi vállalkozásnál a fiók elkészítése után, milyen eredmények születtek. A Google Térképen történő megjelenés egyharmadával növelte a vállalkozás láthatóságát. Ráadásul a lokális seo eszközök bevezetésével a weboldalra történő látogatás száma is jelentősen emelkedett.

gumi_depo.jpg

Véleményem szerint a 2018-as év a lokális marketing térnyerését hozza el. Amerikában ez a tendencia már nagyon szépen megfigyelhető. Hazánkban a gyakorlatból látjuk, hogy azok a helyi vállalkozások, akik időben elkezdték ennek a területnek az alkalmazását versenyelőnyre tettek szert versenytársaikkal szemben.

 Kondor Albert  www.lokalitas.hu

 

lokális marketing Google Cégem Google Térkép Helyi idegenvezető program Google Cégem fiók regisztráció

süti beállítások módosítása